Iwama-e a Ryu? avagy „A stílus maga az ember…”
AIKI ecsetfestése az Iwama Dojoban – készítette Ueshiba Morihei
Iwama-e a Ryu? avagy „A stílus maga az ember…”
Néhányan biztosan várták ennek a cikknek a megszületését, néhányan valószínűleg le is mondtak róla. Közel másfél éves adatgyűjtés és egyeztetés után született meg írásunk. Információkat kellett előbányásznunk a „régi időkből”, amikor még nem volt internet. Szerencsére valaki azért lejegyezte, mások emlékeztek a történtekre. Így most a becses olvasó elé tárhatjuk a munkánk eredményét.
Keménység
Az Iwama-ryu az Alapító művészetét jellemzi 1946 és 1955 között, amely technikailag több elemet tartalmaz, mint amit jelenleg az Aikikai Hombu Dojóban gyakorolnak.
Az iwamai aikido törvényszerűen keményebb az Aikikai főstílusánál, hiszen az aikido egy korábbi fejlődési állapotát tükrözi, az Alapító ugyanis a keményebb technikák felől haladt a lágyság felé az idők során – ahogyan „BUDO – Az Aikido technikai kézikönyve 1938-ból” című cikkünkben korábban írtunk. Példa erre, hogy egyik háború előtti bemutatója során Gozo Shioda sensei (Ueshiba egyik uchi-deshije, a Yoshinkan Aikido megalapítója) a kemény dobások során szenvedett el sérüléseket.
Egyediség
Az iwamai aikido sajátossága a fegyverközpontúság. Az aikido bukiwazája (fegyveres technikai anyaga) Iwamában született. O-Sensei művészetében az iwamai letelepedése előtt fegyveres technikái nem rendelkeztek önálló arculattal. Akkor még bukiwazája kísérleti stádiumban volt (lásd a „BUDO – Az Aikido technikai kézikönyve 1938-ból” cikket). Ennek oka az lehetett, hogy a fegyveres technikák oktatására a Hombu Dojo zárt terében kevésbé volt lehetőség, és Iwama “kérges tenyerű földműveseinek” kezében ez a “szerszám” is jobban állt, mint a tokiói “egyetemistákéban”. Az iwamai és hombu stílus elkülönülése már ekkor megindult.
Morihiro Saito és fia Hirohito az Első Barátságos Bemutatón 1985 áprilisban
Az iwamai aikido kiemelkedő jelentőségűvé válása Morihiro Saito nevéhez fűződik. Ennek oka, hogy megközelítőleg nem volt senki annyi ideig bentlakó tanítványa Ueshibának, mint ő. Saito sensei Ueshiba aikidójának harmadik generációs korszakában (1946-1955) elsőként csatlakozott (1946 nyara) az Alapítóhoz 18 éves korában, és 56 éven keresztül gyakorolta az aikidót egészen haláláig (2002), ebből huszonhárom esztendeig élt, és gyakorolt együtt az Alapítóval, annak haláláig (1969) Iwamában. Neve „Morihiro” az Alapító által adományozott név, jelentése: „őrző”. Ueshibáról köztudott, hogy jellemzően nem készített leírásokat, feljegyzéseket a művészetéről, így ez a tanítványaira maradt. Az Iwamában és az azt követő időszakban folytatott fegyveres technikai elemeken végzett finomításai miatt Morihiro Saitót tartják a világ vezető szakértőjének az aikidóban napjainkban használatos kard és bot (aiki ken és aiki jo) technikák terén. Még maga Rinjiro Shirata shihan (“a kobukan csodája”) is úgy nyilatkozott, hogy mélységében az aikidót, különösen a fegyveres technikákat Saito sensei ismeri csak igazán. 1989 májusában az ő javaslatára kerültek be a hagyományos aikido oktatásba ezek az elemek, melyeket napjaink aikido dojóiban gyakorolnak. Már önmagában ez a 23 esztendő is különleges kinccsé teszi az általa továbbadott tudást. Még inkább tiszteletet érdemel az a munka, melynek során O-Sensei tanításait rendszerezte, és átláthatóvá tette.
Az Alapító és Saito szenszej fegyveres gyakorlása Iwamán a 1950-es évek második felében
Az Aikikai Hombu és az Iwama-ryu stílusa jelentősen eltér egymástól. Az Iwama-ryu mester, Reinhold Geller szerint az Iwama-ryu kerek egész. A stílus fő jellegzetessége, hogy hol statikus, hol dinamikus, hol kemény, hol lágy. Saito sensei például kedvelte a statikus, kemény kihon (alap) technikákat, míg a fiának, Hitohiro senseinek a dinamikus erőelvezetéses technikák a kedvencei. Az aikido sokszor igen kemény, elég csak megnéznünk egy filmet a Ueshiba Moriheiről. Az Iwama-ryu tartalmazza a legtöbb fegyveres technikát, melyek mellett az életpontok ismeretét is oktatják az iwamai dojóban. Reinhold Geller így emlékezik vissza iwamai gyakorlásaira. ”Saito sensei soha nem beszélt az Alapítóról, amíg Iwamában voltam. De a közeg, amelyben él és a technikák, melyeket tanít, mindennél beszédesebbek. Sokan a shihanok közül szakítottak a hagyományos japán életszemlélettel, de Saito mester még mindig egy titokzatos ember Iwamából. Azt hiszem, az egész stílusát áthatja a ki, az az energia, melynek a technikákon keresztüli használata valahol szintén O-Sensei ajándéka számunkra.” (Az interjú Saito sensei halála előtt készült, ezért beszél róla jelen időben Reinhold Geller– a szerk.)
Az Iwama dojo bejárata felett található AIKIDO felirat egy fa legyezőbe faragva
Különvélemény
Ulf Evenas (7.dan Aikikai) shihan 2015 február utolsó hétvégéjén tartott budapesti edzőtáborának lezárásaként megjegyezte: „Az Iwama-ryu kifejezést csak Saito sensei használta, halálával ez megszűnt. Végakarata az volt, hogy tanítványai az Aikikai keretén belül folytassák a gyakorlást!” Morihiro Saito 2002-es halála után mégis sok vezető tanítványa máshogy döntött. Ennek a következő okai voltak: Saito sensei élete során többször kinyilvánította, hogy az iwamai aikido az eredeti, a néhai Ueshiba Kisshomaru Doshu nevével fémjelzett Aikikai főstílus pedig eltért az Alapító tanításaitól. Ez feszültséget szült közte és a Hombu Dojo között, bár Saito sensei kiemelkedő tekintélye miatt nyílt konfliktusra sosem került sor. A problémák elkerülése végett iskoláját megkülönböztetésül Iwama-ryunak nevezte el, és külön fegyveres dan fokozatot hozott létre, és adományozott. Az általa adott Iwama-ryu fokozatokat az Aikikai sokszor késve vagy nem fogadta el. Így fordulhatott az elő, hogy a stílus vezető mesterei 5.dan Aikikai és 6.dan Iwama-ryu (továbbá 7. dan európai független szövetségi) fokozatokkal is rendelkeznek.
Egy kis történelem
Stanley Pranin, az Aikido Journal (korábban Aiki News) főszerkesztője szerint az egész szétválási folyamat 1988-ban kezdődött. Ebben az évben Pranin Morihiro Saito sensei-el utazgatott, és Saito sensei nemzetközi szemináriumain tolmácsolt. Ugyanebben az időszakban rendszeres kapcsolatot ápolt a második Doshuval, Ueshiba Kisshomaruval. Így elmondhatja magáról, hogy ismert személy az Aikikai Hombuban.
Az iwamai dojo 1961-ben
A pontos megértés szempontjából szükséges megismerni azt az információt, miszerint Kisshomaru tájékoztatta Morihiro Saito senseit arról, hogy az Ueshiba család eladni szándékozik a földet, amelyen az iwamai dojo és az Alapító mellette található vidéki háza állt. Ennek okaként az Iwamán kivetett magas adókat nevezte meg, amelyek teherré váltak az Ueshiba család számára. Az eladást követően a dojót és a házat lerombolták volna, ezzel előkészítve az ingatlanfejlesztéseket. Ez az az időszak Japánban, amikor a pénzintézetek kockázatok kellő mérlegelését nélkülöző, terjeszkedő gazdaságpolitikájának következtében fokozódott az ingatlan- és részvényárak felfúvódása, éppen az 1989-es japán pénzügyi válság előtt. Ez a magas ingatlanárak úgynevezett buborék fázisa.
Saito sensei úgy gondolta, hogy hamarosan dojo nélkül marad, így jövője bizonytalanná vált. Nagyon csalódott volt az Ueshiba család hirtelen döntése miatt. Ezért a helyzetét stabilizáló intézkedéseket hajtott végre. Ekkor próbálta meg növelni bevételét, hogy egy a Saito család birtokában lévő területen építsen dojót. Szüksége volt egy helyre, ahol taníthatott, hiszen ettől függött a megélhetése. Megalkotott egy fegyveres technikákon alapuló “Iwama-ryu” vizsgarendszert, melyben a megszerzett fokozatokról diplomákat is adott ki. Ezzel megteremtette az új dojo építésének pénzügyi alapjait. A jelenlegi Shin Dojo a szomszédos Saito birtokon épült. Az 1990 évek elején megnyitott létesítményt manapság már ritkán használják.
A sors úgy hozta, hogy néhány éven belül az ingatlanok árai zuhanni kezdtek Japánban, így az Ueshiba család letett a földterület eladásáról, és az a mai napig a család tulajdonában maradt. Saito sensei kényszerű erőfeszítései a semmiért történtek, ami sokáig nyomasztotta. Stanley Pranin sok időt töltött Saito senseijel az utazásai során, eközben a mester sokat beszélt neki a történtek miatt a benne kialakult hatalmas stresszről.
Bárki, aki elitéli Saito senseit a tetteiért, melyekkel fegyelemsértést követett el az Aikikai Hombuval szemben, ezeket a történelmi tényeket figyelembe kell vennie, az ezzel kapcsolatos információ- és véleménycserék folyamán.
Az iwamai dojo 2010-ben (az AIKIDO felirattal a bejárat felett) – A fotó Takashi Kuroki szenszej saját készítésű gyűjteményében található meg
Iwama-e a Ryu?
Saito sensei halálát követően Európa két legmagasabb fokozatú képviselője a svéd Ulf Evenas (7.dan Iwama-ryu) és az olasz Paolo Corallini (7.dan Iwama-ryu) mesterek hűek maradtak az Aikikai világszövetséghez. A korábbi eltávolodást azonban ez esetben is jól jelzi, hogy 2001-ben kapott 7.dan Iwama-ryu fokozatukat az Aikikai csak 2011-ben ismerte el, és nevezte ki őket Aikikai shihanná. Saito sensei fiának, Hitohiro Saitonak (7.dan Iwama-ryu, 6.dan Aikikai) azonban olyannyira bonyolulttá vált a viszonya az Aikikaijal, hogy lemondott édesapja címéről („az Iwamai Aiki Szentély őre, az Ibaraki Dojo vezetője”), és kilépett az Aikikaiból, hogy saját szövetséget hozzon létre (Dento Iwama Shin Shin Aiki Shurenkai).
Írásunk végén megtalálható Hitohiro Saito levele, melyben ismerteti álláspontját az Aikikai Hombuval kapcsolatban.
Az európai instruktorok többsége egyik szervezettel sem kíván rossz viszonyt ápolni, ezért független európai szövetségükben folytatják tovább a gyakorlást (Takemusu Aiki Intercontinental). Más neves Iwama stílusú aikidó oktatók is hasonlóképpen cselekedtek. Például Daniel Toutain 6.dan Aikikai (Fundamental Aikido Association ) és Patricia Guerri 6.dan Aikikai (Aiki Bukikai) francia tanítók.
Ueshiba Moriteru Doshu ezt követően az iwamai Ibaraki Dojo élére Isoyama Hiroshi shihant (8.dan Aikikai) nevezte ki technikai vezetőnek, mivel Isoyama shihan a ma élő mesterek közül az egyetlen, aki több mint 8 évig volt O-Sensei uchi-deshije Iwamában. Az iwamai aikidó jövője továbbra is biztosított az Aikikai égiszén belül is. Így ma az iwamai dojóban Saito és Isoyama shihanok vezető japán tanítványai együtt oktatnak. Technikáik nagyban hasonlóak mindössze annyi az eltérés, hogy Isoyama sensei oktatási módszerének nem része a technikák “ízekre (kihonra) szedése”. Aikidóját a kezdetektől a dinamizmus és erő jellemzi.
Az Alapító és Saito szenszej 1955-ben
Sokszínűség
Az iwamai aikido szervezeti sokszínűsége miatt ma már igen nagyok a színvonalbeli különbségek az egyes dojók között. Az európai dojók esetében ezt részben az okozza, hogy míg a skandináv aikidokák már a 70-es években elkezdték az iwamai stílusú gyakorlást, a többi ország vezető oktatói csak a 80-as (néhány esetben a 90-es) években csatlakoztak a stílushoz. Például a korai Saito tanítványoknál mélyebbek az állások, a csípő mozgásának elsődlegessége figyelhető meg, míg a már idős Saito mesternél kezdett gyakorló tanítványok esetében kissé magasabb az állás, kevesebb a lábmunka, és variábilisabbak a kéztechnikák (lásd Evenas, illetve Toutain mestereket). További eltéréseket szült az is, hogy egyes európai instruktorok éveket, míg mások csupán több hetes időszakokat töltöttek Saito sensei mellett Iwamában. Végül az eltérő alapok is eltérő következményeket eredményeztek (Daniel Toutain a 90-es évekig Tamura sensei vezető tanítványa volt, amely mozgáskultúráját alapvetően meghatározza ma is.)
A japán mesterek stílusa között is jelentős különbségek figyelhetők meg. Apja halála után Hitohiro Saito és tanítványai az eddiginél is harciasabb, jitsusabb irányultságú értelmezést követnek. Az idős Hiroshi Isoyama shihan pedig új színt vitt az iwamai dojo életébe. 1937-ben született, 1949-ben 12 évesen lett O-Sensei bentlakó tanítványa Iwamában, ahol közel egy évtizedig, 1957-ig gyakorolt. 1958-ban a Japánban állomásozó amerikai légierő önvédelmi oktatója lett. Ekkor vált védjegyévé a ganseki-otoshi (egyfajta fejdobás), amelyet azért részesített előnyben, mert a magas amerikai katonák könnyen leléptek a csípőjéről a klasszikus koshinage (csípődobás) során. Másik híres technikája a direkt-iriminage, amelyet legismertebb tanítványa, a filmsztár Steven Seagal (7.dan Aikikai) tett világhírűvé. Isoyama sensei, bár tiszteletben tartja egykori sempaiának, Saito szenszejnek kihonon alapuló oktatási metódusát, sokszor figyelmezteti az egykori Saito-tanítványokat, hogy a technikák valódi végrehajtásakor azokat folyamatosan, egy mozdulattal kell végrehajtani, nem pedig szakaszokra bontva (ami az iwamai stílus gyakorlói között gyakori hiba).
Saito szenszej az 1938-as Budo technikai kézikönyvvel a kezében
„A stílus maga az ember…”
Vajon a pénz vagy a stílusok és elvek különbözősége vezetett az Iwama stílus Aikikaiból való kiválásához? Saito sensei haláláig – tekintélyének köszönhetően – az Aikikai nem lépett fel ellene. Azonban halála után fiát, Hirohitót, a „hármas kéréssel” döntésre kényszerítettek, ő pedig a stílusbeli különbségekkel indokolta a kényszerű kiválást. Az Aikikai Hombu az Ueshiba-vonalat követve törekszik az Alapító aikidójának megőrzésére, a hagyományok megtartására. De vajon lehetséges a régi megőrzése változások nélkül? Az aikido lényegéből adódóan egy befogadó és alkalmazkodó harcművészet, amely a megváltozott helyzetekre folyamatosan alakuló válaszokat, megoldásokat kínál szinte végtelen kombinációban (Takemushu Aiki). Akkor hogyan lehetséges, hogy az új helyzetekre elutasító válaszok érkeznek? Az elutasítás is egy válasz, ha nem is befogadó, de mindenképpen egy olyan válasz, ami az aktuális helyzetre alakult ki, alkalmazkodott hozzá. Hirohito kiválásának köszönhetően az Iwama stílus fennmaradt. Mint több, más hasonló helyzetben lévő rendszerek is, biztosítva ezzel az aiki stílusok sokszínűségét. Ki az újító, és ki őrzi az eredeti elgondolásokat? Ezt mindenki saját belátása szerint maga döntse el. Egy biztos, a generációk alatt lassan változik az aikido, ez szabadságfok és értelmezés kérdése. Egyes gyakorlatok megvalósításai a különböző magyarázatok során eltávolodnak a fő irányvonaltól, majd egy másik értelmezés következtében egy későbbi alkalommal újra bekapcsolódnak a nagy aikido körforgásba, ismét megváltoztatva azt. Mindeközben folyamatosan alakítja, fejleszti a gyakorlót, amíg az ember válik magává a stílussá.
aikidoturista
Az Alapító családja és közeli tanítványai körében 1954-ben (első sor: Hatsu (felesége), Ueshiba, Sakuko (Kisshomaru felesége); második sor: Kisshomaru, Koichi Tohei, Morihiro kezükben gyermekeikkel)
Zárásul álljon itt Hirohito Saito levele, melynek eredetije a francia Iwama aikidó szervezet honlapján található:
Az Iwama Shinshin Aiki Shuren Kai Kaicho
közleménye
Egy levél Hitohiro Saito senseitől, Morihiro Saito sensei fiától és utódjától
10 hónap telt el azóta, hogy az Iwama csoport elhagyta az Aikikai Szövetséget, és független csoporttá vált. Nagy örömmel tölt el, hogy minden tagunknak beszámolhatok az eddigi tevékenységem lassú, de biztos alakulásáról. Ebben a levélben szeretném a szívem mélyéről megköszönni mindnyájatoknak folyamatos támogatásotokat, és őszinte együttműködéseteket.
Először is szeretném elmondani, mi történt, miután apám, Morihiro Saito eltávozott 2002. május 13-án. Apám hivatalos temetési szertartásának vezetőjével ellátogattunk az Aikikai Szövetség székhelyére, ahol találkoztunk a Doshuval és egy másik személlyel az Összjapán Aikidó Szövetség részéről.
Az alábbiak azok, melyeket kértek tőlünk a találkozón, amennyiben az Aikikai Szövetségben kívánunk maradni:
· Az “Ibaraki Dojocho” cím visszaadása az Aikikainak.
· A Saito család a továbbiakban nem használja “az Aiki Szentély őrzője” címet.
· Nem adunk ki több Iwama-ryu diplomát.
Mivel korábban már gondolkoztam azon, hogy vissza kellene adnom az Ibaraki dojót a közeljövőben, így azonnal beleegyeztem az első két kérésbe. Azonban egy kicsit tanácstalan voltam a harmadik kéréssel kapcsolatban.
Amint az mindenki által ismeretes, az edzés, mellyel jelenleg gyakorolunk Iwamán, eltér azon módszerektől, melyeket sok más aikido dojóban végeznek. Hűségesen őrizzük az Alapító tanításait, melyre apám mindig is nagyon büszke volt. Ez a gyakorlási metódus a Ken, Tai-jutsu és a Jo egységén alapszik, melyet csak apámnak adtak át. Apám egész életét az Alapítóval való együttműködésnek szentelte a mezőkön és erdőkben, segítve őt a gazdálkodásban és a fák gondozásában. Az Alapítót szolgálta teljes lényével, a szó szoros értelmében felajánlva testét és lelkét. Gyakran mondogatta “Őszintén tanítom azokat a technikákat, melyeket az Alapító tanított nekem, mert az Ibaraki dojó csakis egyedül az Alapítóé.” Az Iwama-ryu csoportot a saját vizsgarendszerével azok számára alapították, akiket megérintett apám életmódja, és akik őt választották tanáruknak. Az itt kiadott fokozatokat többnyire a Japánon kívüli tanítványok kapták.
Hirohito Saito szenszej a kotegaeshi hineri bemutatása közben Iwama Dojo
Cserébe a harmadik pont elfogadásával kapcsolatban egy dolgot kértem a Doshutól az apám kívánságának eleget téve – miszerint őrizzük meg az Iwama-ryu-t -, az Aikikai hivatalos hírlevelében jelentse be, hogy az Iwama-ryu az Alapító aikidóját gyakorolja. Úgy gondoltam, ha az Aikikai képes volna elismerni és elfogadni minket, akkor az Aikikai diplomák kincsként ragyognának minden Iwama-ryu-t gyakorló számára. Azonban ez nem történt meg, és senkit nem értesítettek az Aikikai Szövetségben a közöttünk lezajlott találkozóról.
Azt gondoltam, nem kellene zavarnom az Aikikai Szövetséget vagy a Doshut az Iwama-ryu kérdésével apám hároméves gyászidőszaka alatt, így nem terveztem Iwama-ryu diplomákat kiadni sem. Azonban kevesebb mint egy év elteltével a tanítványaim, miután megkapták az Aikikai diplomáikat, kérni kezdtek, hogy adjak nekik Iwama-ryu diplomákat is.
Apám eltávozása után régebbi tanítványai függetlenné akartak válni, és megalapították saját szervezetüket “Takemusu Aiki” néven. Szintén elkezdték kiadni saját diplomáikat a tanulóik részére. Ebben a helyzetben, amikor a csoporton belül szakadás zajlott, továbbra is sok tanuló választotta, hogy engem követ azon az úton, melyet apám is követett. Ők az igazi kincs, melyet apám hagyott rám. Ezért, amikor Iwama-ryu diplomákért folyamodtak hozzám, nem tudtam visszautasítani a kérésüket.
Nagyon büszke vagyok apámra. Mindig pontosan értettem, hogy mire gondolt. Manapság még mindig kérdezem magamtól, mit tenne apám, ha itt lenne. Azért írok, hogy megértsék, nem tudom tovább folytatni apám küldetését az Aikikai Szövetségen belül még több probléma nélkül. Ezért döntöttem az Aikikai elhagyásáról, és saját szervezetem megalapításáról. Nem változott a hála érzése az Alapítóval kapcsolatban, és hűségesen követni fogom a szellemét. Tisztelem az előző és a jelenlegi Doshut is. A függetlenségem nem az Aikikai és köztem lévő ellentét eredménye. Remélem, a Doshu megérti ezt.
Mi, a Saito család folytatjuk az életünket az Ibaraki dojó mellett. Imádkozunk az Aiki Szentélyben az Ueshiba család jó egészségéért. Hálásak vagyunk azoknak az embereknek, akik jelenleg gondoskodnak az Ibaraki Shibu Dojoról. Úgy gondolom, ez a legjobb módja annak, hogy sokan osztoznak a feladaton, ügyelve az Aiki szentélyre és a dojóra.
Az Aiki Szentély 2014-ben – A fotó Takashi Kuroki szenszej saját készítésű gyűjteményében található meg
Én továbbra is fejlesztem magam az aikido technikák átgondolásával és alakításával. Annak szentelem magam, hogy kövessem az Alapítót, ugyanakkor apám tanításait is megőrizzem. Mélységesen vágyom arra, hogy együtt dolgozhassunk (a Doshuval – a szerk.), és szeretnék kapcsolatokat építeni, és megismerni sok embert. Őszinte vágyam, hogy segíthessek a lehető legtöbb embernek megérteni az Alapító “technikáinak valódi alapelveit”.
Üdvözlettel,
Hitohiro Saito
Kelt: 2004. szeptember,
egy nemzetközi olaszországi szemináriumon, Európában
fordította: Sziklai Ferenc (2016)
A cikk megírását egy korábbi, az ”Ulf Evenas shihan és az Iwama Ryu” című írásunkra érkezett észrevételek, megkeresések, valamint Monostory Miklós az AIKIMAG-on megjelent „Az Aikikai “halálos ölelése” és az Iwama Ryu” című cikke inspirálták.
Források:
Apró Zoltán a Kárpáti Gábor-féle Aikido Magazinban 1999-ben, és 2002-ben megjelent írásai
Apró Zoltán saját feljegyzései AZ IWAMAI AIKIDO MAGYARORSZÁGI ŐSTÖRTÉNETE címmel, melyet a rendelkezésünkre bocsájtott.
Személyes beszélgetések Apró Zoltánnal, valamint Farkas Rudolffal és Válinth Attillával, a szombathelyi Iwama-ryu csoport vezető oktatóival.
Szabó Balázs előadásai (Buddhista Főiskola, 2014)
Stanley Pranin: Encyclopedia of Aikido (1991)
Stanley Pranin: Interviews with Morihiro Saito Sensei (1979,87,91)
Morihiro Saito: Budo, Commentary on the 1938 Training Manual of Morihei Ueshiba (Aiki News, 1999)
Stanley Pranin – The day Morihiro Saito was informed the Iwama Dojo would be torn – 2016. január 28.
Völgyi Katalin – Japán gazdaságtörténete (MTA KRTK Világgazdasági Intézet Budapest, 2015)
A cikkben felsorolt harcművészeti fokozatok a cikk írásának idején aktuális állapotot tükrözik.